Mérföldkövek...
Minden ki tudja hányadik lépés után, van egy újabb, ahol meg kell állni.
Vagy azért, mert valami lezárul végleg, vagy elkezdődik valami új.
Utolsó végleges útjukra indultak a szüleim urnái a Lőrinci temetőből oda,
ahová mindig is tartoztak. Bejárják az utat a húgommal, elmennek minden olyan
helyre, ahol jártak, éltek, ahol a lelkük otthona volt. Ahová elmentek minden
évben, újra átélni a legszebb emlékeiket, ahol egy gyönyörű feketehajú székely
lány beleszeretett egy magyar pilótába. Oda, ahol megteremtették az első közös
otthonukat, ahol a nagyanyám fiaként szerette az édesapámat.
Gyergyószentmiklós: ez volt a hely, ahol az édesanyám született, és ez volt az
a hely is, amiről azt hitték, örökké ott fognak élni.
Aztán mégsem így történt, megalkudtak a Sorssal, mint akkoriban olyan
sokan. Próbáltak új életet felépíteni, ami nem volt könnyű, már csak azért sem,
mert minden, ami igazán fontos volt, ott maradt a határ túloldalán.
Döntöttünk a húgommal-, nem volt könnyű, de elgondolkodtunk azon, mi lesz,
ha mi már nem leszünk? Marad egy elhanyagolt, lassan amortizálódó sírkő, és
senki sem emlékszik majd, ki nyugszik alatta, vagy visszatérhetnek arra a
tájra, ahol a gyökereik eredtek.
Majd ott találkozunk, ahol a fenyvesek az égig érnek, ott ahol zúg a négy
folyó, ahol jó volt magyarnak maradni még akkor is, amikor éjjelente zárt
ajtók, és ablakok között suttogták el az Új Év beköszöntével a magyar himnuszt.
Nagyot változott a világ, de én mindig azt gondolom ne az emberekért
szeressünk egy országot, egy Földet, mert amíg az emberek úgy változnak, mint
az időjárás, az nem változik soha. A felemelt rög a tenyereden mindig ugyan
onnan származik, az érzés a szívedben, mindig ugyanaz marad. És mindenkinek a
legjobb: egyszer végleg hazatérni.
A sírhely, ami most már üres. További sorsáról, ha a húgom megérkezik
gondoskodni fogunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése