Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2014. február 26., szerda

Tavasz váró




Napfényt szitál a tavasz,
álmait ringató télre
aranyló fénynyalábok közt
még csend van, és béke.

Surran az egyhangú szürke,
ahogy a házak kéményfüstje
tereget az égen szennyes ruhát,
majd elkapja a szél, és viszi tovább.




2014. február 18., kedd

Pacsirták napja



Ma február 19, a pacsirták napja. Dédapám szerint ezen a napon kezdenek énekelni ezek az apró madarak. Rákerestem: Bálint gazda szerint is így van ez.

A dédapám nagyon jó ember volt, szerette az állatokat, és a fákat, éppen úgy, mint én. Hosszú szárú pipát szívott, rézveretes dohánytartóval a végén. Lassan, kényelmesen szívogatta, és közben figyelt. Állt a kertünk végében, nézte a végtelennek tűnő mezőt, a Zagyva folyó partját, és az onnan túl kezdődő dombokat. Az oda-vissza járó szenes csilléket, Petőfibányától a Mátravidéki-Erőműig, ahol a lignitből végül villamos áram lett. Hűséges kutyája a lábához simulva várta, hogy befejezze az elmélkedést.

Kovácsműhelye volt a dédapámnak. Közvetlen a házunk falához építve. Lovakat patkolt, szerszámokat kovácsolt, de ha úgy esett, hát szép, míves kapukat készített. Amikor éppen nem volt más munka, megjavítgatta a lyukas cipőket, az elromlott zárakat, kerítéseket, hintát épített a dédunokának, és kapálgatott a kertben.

Közben pedig imádott engem, meg egy kiskutyát, akinek a Csuli nevet adta. Az történt ugyanis, hogy kedvenc kutyáját elütötte az autó, és anya nélkül maradt a kicsi. Így hát ő nevelgette, cumiztatta, hogy éhen ne vesszen.

Nagyon kicsi voltam, amikor meghalt, mégis néha egészen halványan, de bevillan egy-egy emlék. Főként, amikor a pacsirták dalra fakadnak.

Hagyaték


Szögek a falban, megragadt fekete
Pontok kényszere, valaha kép lógott
Rajta, barna. Kopott üvegje hosszában
Elhasadt: kislány volt dédanyám.
Recseg a vén padló, porülte homályban
Ingó lábú széken, többé nem ül szorosan
Összezárt lábbal, arcában keskenyre
Húzott szigorú szájjal senki sem.
Vadszőlő sűrűje von árnyékot a valaha
Volt széles verandán, hol pipáját szívta
Egykor annyi délután, bajsza alatt szájába
Dugva, mosolygós dédapám.
A kertben néhány örökzöld virágja harcol
A gyommal, s az örök hatalommal, mely
Erősebb mindennél, hogy egyszer meg
Kell halnod, ha már megszülettél.





2014. február 15., szombat

Meghalt Gyarmati Fanni



"Egyik legnagyobb költőnk hitvese azok közé tartozott, akik jelenlétükkel életben tartották a kegyetlen 20. század kollektív emlékezetét. A magyar irodalom egyik leghíresebb múzsája volt, akinek Radnóti Miklós a magyar irodalom legszebb szerelmes verseit írta. Kettejük összetartozása példa volt nem csak saját korukban, hanem példa a jelenben is és példa lesz a jövő számára is. Bár a 20. század, a fajgyűlölő emberi gonoszság igazságtalanul és tragikus kegyetlenséggel szakította szét a két embert, Gyarmati Fanni élete végéig őrizte szerelmüket, s ápolta a meggyilkolt költő hagyatékát. Feladatunk, hogy most már helyette is ébren tartsuk Radnóti Miklós szellemi, erkölcsi örökségét, továbbadjuk a „Nem tudhatom” költőjének hazaszeretetét, s tragikus halálának üzenetét a következő nemzedékeknek." "Gyarmati Fanni haláláig gyászolta Radnóti Miklóst. Mi most őt gyászoljuk. Nyugodjon békében!" (Forrás HVG.)
Talán a XX. század legnagyobb szerelme ért véget szombaton. Az a szerelem, amely aktívan csak 9 évet tarthatott, de Gyarmati Fannival ennyi éven át még élhetett. A szerelem, mely az általa ihletett verseket, méltán sorolhatja a világirodalom legszebb versei közé.
Radnóti Miklós számomra az egyik etalon. Minden verse remekmű, egyedi, és összehasonlíthatatlan másokkal.
Elvették az életét, pedig még itt lehetett volna Ő is, talán 102 évig. Mi pedig tanulhattunk volna tőle: hazaszeretet, szerelmet, boldogságot.
Nyugodjanak békében, most már újra együtt, ha hihetünk a halál utáni mesékben.
Végül egy szép rövid vers, a többit mindenki megtalálja, ha rákeres. Írásban, és videókon.


A BUJDOSÓ

Az ablakból egy hegyre látok,
    engem nem lát a hegy;
búvok, tollamból vers szivárog,
   bár minden egyre megy;
s látom de nem tudom mivégre
    e régimódi kegy:
mint hajdan, hold leng most az égre
   s virágot bont a meggy.

1944. május 9.


2014. február 10., hétfő

Csillogó fehér



Vers MJ fotóihoz

Mint  kócos haj,
a törzsön csupasz, kusza ágak,
s a csoda, hogy az ember
állni hagyta még, itt a fákat.

Fehér kendő az erdő vállán,
felette szellő susog,
alatta félénken megbújva,
apró domb kucorog.

Fenyők állnak őrt
a meghitt csendben,
mint a szűz, olyan a táj:
tiszta, érintetlen.


A fotót MJ blogjából hoztam el. A többit nála találod meg.


2014. február 2., vasárnap

Télidő



Ma lábujjhegyen jár a szél
az utcákon, a város peremén
a csend keres magának helyet,
hópelyhek ölelik egymást
a háztetők felett.

Alszik a világ, még alig neszez
a vasárnap reggel,
lebben a függöny, miközben
gyenge fény incselkedik
az ablaküveggel.

Messze még a nyár,
ott fenn az égen,
jégvirággal táncol,
a kelő napsugár.