Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2018. december 16., vasárnap

Fülim, és az első havas napja

Mint a hóember, vagy hókutya

 


Itt térdemen kapaszkodik, szemek bűnbánóak

És itt is, így igazi kutya képe van...

Ő még mindig egy igazi kicsi kölyök kutya. Hogy nő-e még, vagy mennyivel lesz nagyobb, sejtelmem sincs. Tegnap is, ma is a hóban játszottunk, a kertben, és az udvaron. Nem tudta megunni, pedig a végén már úgy nézett ki, mint akit megfürdettek. Furcsa, hogy ilyen kicsi, mindig nagytestű kutyám volt. Hangja az van, felnőttes, mindent jelez, mindent észrevesz.
Jól elvan kinn egyenlőre, jó meleg helye van, és késő este mindig kimegyek még betakarom.
Jó, hogy van, megszépíti a napjaim, persze a lányok is.
Itt pl. Pityukám, aki ugye lány, szemléli a időjárási viszonyokat bentről. És itt van még két kicsit régebbi kép Fülike és Kenézke a szomszéd unokája.

Hát így zajlik az életünk mostanság, kisebb-nagyobb kitérőkkel.

2018. november 3., szombat

Lehet újra itt?

A Fészbukkal kezdek úgy lenni, mint Attila. Csak olvasok mindent, ami elém kerül, most már célzott érdeklődés nélkül, hiszen a témában, amire kíváncsi voltam, kimerítettem minden lehetőséget. Megvannak bennem már a válaszok is a kérdésekre. Ezen felül nem maradna más, mint vagy én közlöm a legbelső érzéseimet, vagy olvasom másokét. Nem vagyok egy közlékeny típus, különösen széles körben nem, bármikor feltettem valamit erre a közösségi oldalra, szinte rettegve vártam a következményeket, a reakciókat, vagy azt, hogy teljesen érdektelen leszek. Egyébként ez a hely is úgy működik, mint bármely másik, ha Te mész, akkor mások is jönnek, ha nem akkor elég hamar felejtős leszel. Ha őszinte akarok lenni, jobb volt a blog, kisebb körben, több idő az érdeklődésre, olvasásra, ily módon az ismerkedésre.
Visszatértem hát kevéske időmmel, és újra olvasni kezdtem szűkebb körben, a régiek között. Volt aki végképp elhagyta a blogját, az említett közösségi oldalon viszont aktívan jelen van.
Másokat pedig nem találtam. Amikor kutatni kezdtem, megdöbbentem vettem tudomásul, hogy abból a körből, ahonnan én indultam, mennyien nincsenek már közöttünk. Voltak, akikkel személyesen is találkoztam, másokkal csak virtuálisan, de így is szövődtek barátságok. Ezzel együtt rájöttem arra is, hogy egy idő óta lélekben magatehetetlenül kallódom, és lassan lemondok mindenről, ami sokáig az életem szoros része volt.
Legyen elég annyi a magánéletemről, hogy végérvényesen egyedül maradtam sorsom különös "játéka" folytán, rengeteg szenvedés, küzdelem után. Annyi csapás ért, hogy szinte állandósult bennem: "ezt még kiheverem, és már csak jobb jöhet", de rá kellett jönnöm, hogy ez korántsem így működik. Történjék bármi, fel kell állni, és menni kell. Arra támaszkodva, amim maradt. Abban keresni örömet, amit el tudok érni. Ki kell iktatni minden olyat az életemből, amiről tudom, hogy csak buktatót rejteget a legmélyén, újabb alig feldolgozható fájdalmat. (Van ilyen, volt is, csak ezen a téren valahogy soha nem vagyunk elég okosak).
"Szőrös gyerekeimet" tekintve is volt egy hatalmas bukásom, 8 éves kutyámtól kellett visszavonhatatlanul megválnom január elején. Vele megjártuk a pokol legmélyebb bugyrait is, amit egyedül folytattam, amikor már ő sem volt.
Aztán kaptam a Fülit. Mára úgy tűnik, ha én megyek el kiválasztani őt, vagy ő választ engem ott a helyszínen, akkor sem lehetett volna szerencsésebb a szelektálás. Pedig nem ilyen kutyát képzeltem, kicsit nagyobb testűt, zsemle színűt, igaz, mindenképpen kölyköt, mert most már van időm nevelni.
Füli rendkívül könnyen tanul, és annyi szeretet van benne, amennyi csak kis testében elfér. Kölyök létére nem igényli az állandó foglalkoztatást, jól el van mellettem, ha más dolgom akad akkor is, csak a cicákkal nem akar békességet kötni sehogyan sem. Azért rajta vagyunk az ügyön, talán lesz ez még jobb is.
A másik amit nem tud elviseli, az a bezártság, ha valahol bezárul körülötte valami, úgy nyüszít, mintha nyúznák, és nincs az a varázsló, aki ilyenkor el tudná hallgattatni. Egyenlőre csak kinn van, félek talán télen fázni fog, bár jó helyet biztosítottam neki. Késő este még egyszer kimegyek hozzá, akkor már a helyén fekszik. Megsimogatom, kicsit beszélek hozzá, ez a napi utolsó szertartás. Ezután már csak reggel találkozunk.
Ami a két "öreglányt" illeti, különös tekintettel az idősebbre Törpére, hát ő születése óta egy egyéniség, és ebbéli elkötelezettségében megingathatatlan. Csak az történhet vele, amit ő akar, és csak úgy, ahogy ő szeretné. Ebbe az elhatározásába pedig Füli az életbe nem fog beleférni. Egy tapodtat nem tesz se ki, se be, ha a kutya a látótávján belül van. A fiatalabbal már könnyebb dolgom lesz, más a természete.
Tehát most az van, hogy lehetek igazgató, útigazgató. Egyik ki, másik be, ha nem vagyok elég éber, hol az egyik macska sivalkodik, hol a másik, úgy futtában a kutya elől. Ha nem vagyok otthon akkor más alternatíva lép életbe.
Mégis azt gondolom jól van ez így, nem kell csalódnom, nem bántanak meg, és nekem sem volna kit megbántanom, ha úgy adódna. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akit nem az igénytelensége kényszerít magányra.
Persze vannak szomszédok, apróbb összefutások, beszélgetések ismerősökkel, de az állandó barátságokról "lecsúsztam" az évek folyamán. A barátságokat ápolni kell, nekem pedig erre nem jutott időm. A rokonaim meg olyanok, amilyenek, nem minősítem egyiket sem.
Nem unatkozom, rengeteg teendőm van, szabadidőm egy részében olvasok, télen talán festhetek, és írhatok is. A nagyobbik rész a Fülié, őt mindenképp nevelni kell, sok múlik az első éveken. Néhány dolgot tudnia kell, még akkor is, ha nem mintakutyát akarok belőle faragni.
 A nyár egy pillanata

2018. október 9., kedd

Ő Fülöp a rendes férfi nevén, nekem csak Fülike...





Kedves Barátom, ott a távolban, hozzon egy kis vidámságot a nehéz napokban, az én új kicsi szőrös gyerekem, akivel együtt szorítunk Nektek, hogy minden úgy legyen, ahogy mindannyiótoknak a legjobb.
Ajánlom ezt a bejegyzést Meggyes József barátomnak, akit személyes ismeretség nélkül is bátran így merek nevezni.
Szóval megérkezett, ilyen volt másnap. Kicsit szomorú, kicsit elveszett, se anyuka, se testvérek, csak kert és udvar, ismeretlen kutyaház, ahol egész éjjel rendületlen szorgalommal, kisebb-nagyobb szünetekkel sírdogált, szinte vigasztalhatatlanul.
Másnap finomakat evett, éjjelre beáldoztam egy bunda béléses kabátomat, amit alá tettem, és nem zártam be a kennel ajtaját. Csend volt. Reggel hatalmas örömmel fogadott, aprókat ugrott a lábamra, kérte, hogy vegyem fel.
És én felvettem, és mindig felveszem, ahányszor csak akarja. Van egy régi fotel beraktam a kennelbe, (szőnyeg is van ott), szóval a fotelban üldögélünk délutánonként, amikor oda süt a nap. Füli néha úgy megszunnyad az ölemben, hogy még horkol is. Esténként abban alszik el, és én berakom az ólacskájába, mint a kisgyereket az ágyba.
Ha dolgom van, el van magában, rágcsál, mindent, amit csak el tud érni, kaparintani, vagy éppen kinyúlva alszik valahol, ahol eléri a fáradtság.
Fülike egyenlőre hosszú, mint egy csuklósbusz, nagy fülei vannak, testéhez viszonyítva nagy a feje is, és görbék lábai. Kis mellén, hasán most nő a szőr, amikor érkezett szinte csupasz volt. Úgy tud futni, mint egy nyúl, és legalább olyan cikkcakkban is, ha jó kedve van. Egyenlőre mindig eszik, amikor igénye van rá, hiszen még nagyon kicsi. Majd lesz rendszer is benne kicsit később, jön a napi kétszer. Szeretjük egymást, sok puszit kapok, ha felveszem, vagy az ölembe szüszkörödik. Csak a cicákkal nincs megbékélve, meg azok sem vele. Már a koruknál fogva sem. Törpe a 12. évébe lépett, ő az:
már Pityuval, (aki végül is lány és egy anyától származnak), szóval vele sem jön ki jól, nem még egy kutyussal. Ő Pityu:
Már ő is elmúlt 10 éves. Mindketten ivartalanítva vannak, a nemkívánatos szaporodás ellen.
Egyenlőre a legnagyobb gondom úgy igazgatni őket, hogy ne találkozzanak egymással. A két cica benti, Pityu, ha kedve szottyan rá, időnként felköltözik a padlásra. Azonban benn is két külön szobában tartózkodnak, egy légtérben kitör köztük a háború. Pityu egyébként szenvedélyes egerésző, szerencsére nem eszi meg, csak irtja őket.
Ez pedig Fülike a mai mostani állapotában:
Itt a legalsón elmélyülten rágcsál, épp egy gallyat. Az udvarban egy pár papucsom, a lábtörlő, reggelre a takarója, gallyak, műanyagtányér, amit előszeretettel hurcol,és két nagy csont, amelyet néha elás, néha megtalál. Úgy ás, hogy időnként jajgat közben, azután, mint a kismalac, betúrja az orrával. Hagyom, a rendetlenséget, meg mindent. Most ez az időszak van. Majd túléljük. A labdát még nem szereti, és szívesebben szórakozik magában. Ha ott vagyok, akkor csak ölbe akar kerülni, és megy a simi ezerrel. Most még csak a szeretet kell, a biztonság, a játék, a tanulás még kicsit várhat. Akkor legyen így.