Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2012. március 28., szerda

Belső béke


Valami bennem maradt
rejtve mélyen, mint porladó csontok
a föld alatt, nincs formája színe,
nem mozog, nem vár senkire.

Hallgat, mint rejtelmes sötét,
melyben vibrálva izzik az értelem,
mint a gyökér,
melyet nem ás ki senki sem.




2012. március 24., szombat

Szerelem


A szemeddel kezded az ölelést,
Ahogy kékje átvillan a ruhán,
Amint megtapad rajtam csillogón,
Majd homályba borulón, puhán.
Már indulok, pedig még nem
Tártad ki felém ölelő karod,
Még nem is mondtál semmit,
Én máris beléd halok.






Este


Őzlábakon fut a nappal,
Farkasa a szürkület,
Vörös fénnyel bukik a nap
A hófödte csúcs felett.
Fenyőerdő kék ködében
Ág reccsen, és szél susog,
Készülődnek fel az égre
A hold, és a csillagok.






Csak a madár boldog


Faluszéli házat, vetkőztet az idő, olyan
Lesz már lassan, mint egy ruhátlan nő.
Pattog a festék, és mállik a vakolat,
Szégyellik a falak a sártégla foltokat,
S mint öregasszony ráncára a kendőt
Egyre lejjebb húzzák magukon a tetőt.
A kerítés pedig, mintha csak követné
Hűséges lovagként térdel a ház elé.
Mintha halott volna, minden mozdulatlan,
Nem lebben a függöny sehol az ablakban.
Aztán váratlanul, mint valami csodát,
Hallom megkondulni a templom harangját.
Csak sután kihagyva, nagyon erőtlenül,
Mint mikor a kötél asszonykézbe kerül.
Kevesen élnek itt, ők is feketében
Csak a madár boldog ezen a vidéken.






2012. március 23., péntek

A gondolat


A gondolat egy végtelen sor,
Mint a lépések egymás után,
Összerakva pontosan, ahogy
Téglák a ház falán.

Szárnyakat ad, ívelsz felhők
Fölött, s lecsapsz, mint büszke
Sólyom az áldozatra, hósipkás
Sziklák között.
Rozsdás várajtók csikorogva
Engednek éhes szellemednek,
Tárod szélesre útját magad,
A világtörténelemnek.
Teremthetsz kalitkát, súlyos
Rácsokat, te szabhatsz határt
Búdnak, vagy boldogságodnak.
Pusztíthatsz, ejthetsz sebeket,
Átléphetsz hanyagul, vagy
Sohasem felejtesz.

Az ember a gondolat,
De semmivé lesz benne minden,
Ha a sor egyszer megszakad!


2012. március 19., hétfő

Reggel


Álmosan nyújtózik a reggel,
Gyűrött párnák alól az éjjeli
Álom rebben, múlik hirtelen,
A halványszürke csendben.

Ablakhoz simuló hajnal ringat
Ölében harmatcseppet, majd
Elejti, s mint a könnyek, csúsznak,
Gördülnek az üvegen lejjebb.

Elmosódva a párás légben, egy
Templomharang kondul éppen,
Homály kapaszkodik az égig érő
Nyárfa ágain, a tejszagú szélben.









Hagyaték



Szögek a falban, megragadt fekete
Pontok kényszere, valaha kép lógott
Rajta, barna. Kopott üvegje hosszában
Elhasadt: kislány volt dédanyám.
Recseg a vén padló, porülte homályban
Ingó lábú széken, többé nem ül szorosan
Összezárt lábbal, arcában keskenyre
Húzott szigorú szájjal senki sem.
Vadszőlő sűrűje von árnyékot a valaha
Volt széles verandán, hol pipáját szívta
Egykor annyi délután, bajsza alatt szájába
Dugva, mosolygós dédapám.
A kertben néhány örökzöld virágja harcol
A gyommal, s az örök hatalommal, mely
Erősebb mindennél, hogy egyszer meg
Kell halnod, ha már megszülettél.




2012. március 11., vasárnap

Szülőfalumnak


Voltam már annyi minden,
Mi többé nem lehetnék soha
Betakart az idő sziklával,
Kövekkel, ellepett a moha.

Ne kérdezd merre jártam,
S tettem-e ellenedre bármit,
Hol gyűjtöttem magamra
Terhet, több tonnányit?

Csak álmodj velem minden nap,
Egy csendesebb világot,
Olyant, mint a nagyanyám
Még annyiszor látott,
Szellő szavút, bodros felhővel
Az égen, napba néző vidámat,
Árnyat gyűjtő nagy fákat,
Lenn a faluszélen.



Végzet


Én nem tudom miért,
és nem értem hogyan,
még mindig honnan
ennyi fény, az árnyék alól?
Túlélted.
Nem kérted, de létezel bennem!
Valahol.


2012. március 9., péntek

Szavak


Szavak, szavak, szavak,
Melyet könnyen kimondanak,
Egymásnak emberek,
Az egyik dallamos, nevet,
A másikból süt a gyűlölet.
Az egyik koppan és roppan,
A másik szívedben dobban,
Lehet, hazug és áltató,
Vagy mindent örökre átadó.

Szavak, szavak, szavak,
Melyek mindent elmondanak,
Buggyannak, kibuknak,
Égnek, majd hamvadnak
Ember szájakon.
S mi marad belőlük?
Kusza betű halom,
Mely feledve szárad
Egy újabb holnapon.