Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2022. augusztus 8., hétfő

Vége a nyárnak?

Lassan vége a nyárnak, még akkor is, ha néha úgy érezzük, mintha tegnap kezdődött volna. Későn indult be úgy igazán, de az idén bőven volt melegünk, és szembe találtuk magunkat a víz hiányával is. Tavak, folyók száradtak ki, most ilyen az időjárás, ebbe elég kevés a beleszólásunk.

Nekem az tűnt fel pár hete, hogy nagy a csend. Először nem értettem miért, aztán rájöttem: eltűntek a madarak. Nincs csivitelés, szépen cifrázott füttyögés, a rozsdafarkúak sem csalogatják kétségbeesetten maguk után a frissen repülni tanuló fiókákat. A gerlék is viszonylag csendben vannak, talán egy költés volt a fenyőfán, de ebben sem vagyok biztos. Nem látok rigókat sem, legfeljebb a kis bagoly visít bele a levegőbe olykor, ha éppen a környéken jár.
Nálam mindig volt friss víz, a kutyám Füli általában a lakásban volt, mert fekete is, és dús szőrű. Pityu a garázsba száműzte magát napközben, nyitott ajtó és ablaknál, egy szuper helyet talált magának a szundikálásra. Csak éjjelre jött be, na és ha megéhezett. Ők tehát nem zavarták a madarak életét.
Akkor hová lettek? A költés már későn lenne, az elköltözés meg korán. 
Figyelem a gólyák életét a madármentő állomások híradásaiból, és olvastam, hogy a fiatalabbak, egy tapasztalt idős vezetésével, már csapatokban készülnek útra kelni. Aztán nem kell sok idő, indulnak mind. Olyan szép, és megható ez! Szeretjük a gólyákat mi magyarok, biztosan sokkal jobban, mint mások a világban. Emlékszem, talán 2019-ben volt, amikor épp itt nálunk landoltak pihenőre a házainkon, a réteken. Annyi gólyát együtt, még soha nem láttam életemben. Mint a fecskék gyerekkoromban a villanydrótokon, vagy körözve a fejünk felett búcsúztak.
Most, amikor arra készülnek, hogy erdőket pusztítsanak el az emberek azért, hogy melegben lehessenek, vagy ezen gazdagodjanak, vajon ki gondol arra, hogy a madarak hány ezer km-t tesznek meg azért, hogy egy napon újra visszatérhessenek nekünk segíteni? Pusztítani a kártevőket, mosolyt csalni az arcukra puszta jelenlétükkel, és különös szép zenét szolgáltatni a füleinknek?
És ki gondol a gyönyörű fák méltóságára, árnyékára, ahogy önzetlenül szolgálnak bennünket hosszú éveken át? A mondatra, hogy ha igazán szomorú vagy, ölelj át egy fát! Mert ez valóban hat, én tudom.
Az ember sok mindent eltűr, kibír, még azt is, ha addig rakják a hátára a terheket, amíg meg nem görbül. Elszántan küzd a betegségek ellen, birkózik saját szegénységével, és tehetetlenségével, de most, hogy azokról van szó, aki szavakkal nem tudnak kiállni magukért, vajon teszünk e valamit?
 A madarakért, az állatokért, a fákért?



                                           Fák. Saját festményem







                                            

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése