Volt egy nagyon szép műsor tegnap a Kegyeleti park emlékművénél: ami a múltban Trianon volt, az mára a Nemzeti Összetartozás Napja lett. Ami nagyon szép lenne, ha össznépi érzelmeket takarna, és valóban úgy szeretnék egymást a magyarok szerte a világban, mint amit ennek az elnevezésnek takarnia kellene.
Ez viszont egyáltalán nincs így. Elég olvasgatni itt-ott, gyűlölködő ellenséges mondatokat szavakat, az elültetett magvak lassan elérték a virágzás idejét. Még vannak ünnepek, alkalmak, amikor a szívekben túlcsordul a szeretet, mint a Csíksomlyói búcsún, vagy egy-egy megemlékezés alkalmával, de sokan hiába keressük szeretett múltunkat, az idő szekerén utazva. Hol vannak már a gyönyörű nyarak Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Tusnádfürdőn eltöltve, szinte hátulgombolós gyerekkortól kezdve? Anyai nagyszüleimet, rokonokat látogattunk és eszmélésem óta hiszem, hogy nekem két hazám van, az egyik Romániában-Erdélyben, a másik Magyarországon. Nem, nem volt igazi béke akkor sem, de elfogadóbbak voltak az emberek egymással, viszont nehéz volt abban az időben Romániában magyarnak lenni. Akik most innen "átgyűlölködnek", azok nem látthattak bele az életükbe. Akik pedig onnan visszagyűlölnek, azok azt nem tudhatják, hogy milyen valójában az itteni élet. Sajnálom, hogy így van, de nekem most is olyan fontos minden egyes barátom a határon túl is, mint itthon. Soha, semmi nem történhetne, amiért képes lennék őket megtagadni.
Visszatérve az itthoni megemlékezésre, az egyik helyi felsőbb iskola hozta a műsort, (általában mindig ők, minden ünnepen a HMSZ Március 15. Tecnhikum, Szakképzó iskola és Kollégium) diákjai, na ez valami csodálatos volt. Igazán szép dalok, versek hangzottak el, és annyira szívből, hogy hirtelen nem is értettem, hogyan lehet így átélni, ennyire fiatalon valamit, amit csak a tanulmányaikból ismerhetnek. Megvallom elérzékenyültem előkerült a zsebkendőm is, mert nekem már ott volt a múltam ahhoz, hogy olyan emlékeim legyenek, amelyek könnyet csalnak az ember szemébe. Ott volt az édesanyám, tiszta, szerető tekintete ideszármazva a határon túlról, itt alapítva új családot úgy, hogy nemcsak az ő szívében lett két hazája, a miénkben is. Akinek egyformán fontos volt a Székely himnusz, és a Magyar himnusz is, élhetett volna bárhol a világban.
Hogy hoz e majd a jövő igazi nemzeti összeborulást, vagy legalább olyan békét a határokon kívül, és belül élő magyarok között, mint az pár évvel ezelőtt még meg volt, nem tudni. Addig marad az, hogy ünnepeken érezzük csak, milyen is lenne, ha valóban szeretnénk, kedvelnénk, becsülnénk egymást.
(Néhány fotó a Városi könyvtár oldaláról.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése