Muzsi Attila...

Él egy ember, történetesen a határon túl, akinek az írásaival már akkor ismerkedtem, amikor volt  egy jó csapat a blogokon, akik tisztelték, olvasták egymást, és messziről is úgy tudtak társalogni, mintha a szomszédos kerítésnél állva csevegnének. Mára sajnos széthullottunk, van aki már nem él, a blogokat pedig elsöpörte a FB. szele. (Ami szerintem nagy veszteség).  Ő egyike azoknak aki maradt, és az elmúlt időszakban kellemes meglepetés ért. Kaptam egy füzetet, mely munkáinak egy részét tartalmazza. Foglakozása szerint asztalos, (de abban sem hétköznapi), kitűnően ír, rajzol, karikatúrái egyenesen lenyűgözőek, és zenél teljesen autodidakta módon. Nagyobb figyelmet érdemelne, de ő is egy példa arra, hogyan kallódnak az életben tehetségek, ha a szerencse nem pártol melléjük olyanok személyében, aki tudnának segíteni, ha akarnának...

Néhány fotó a füzetből:

 

Végül is ennyit tud a fényképezőgépem, időnként bekékül, de remélem azért a lényeg látható. Ezuton is gratulálok Attila, és ne add fel soha, még akkor sem amikor a legkilátástalanabbnak látszik az egész! És köszönöm a megtiszteltetést, amit a küldeményed jelentett! Gratulálok!