Ma csillagok karcolnak vérszínt,
ezüstbe súrolt könnyeken,
verejték gyöngyökké hasad a fény,
míg utat szakít magának
a csend közepén.
Lélektől,
lélek mélyig kúszik a sötét,
körötte izzó
világ,
mintha meggyújtották volna a poklok tüzét,
s elvesznél, ha eloltanád.
Lángol, kívül, s belül,
sebeket ejt, míg tovább penderül,
mint a jégkockákba zárt sóhajok,
remegek még kicsit,
mielőtt megfagyok.
Soha nem múlik,csak bezárkózik s enyhül. :(
VálaszTörlésKöszönöm, hogy itt jártál. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal, hogy elviselhető legyen. Mi lenne jobb, ha világgá küldeném a fájdalmam, vagy ha bezárkózom vele egy sarokba, és hallgatok...
TörlésEgyenlőre az utóbbi van, de ez sem jó, mert minden nappal, mintha rosszabb lenne.
Üres lett minden. Már hosszú évek óta róla szólt minden napom és most nem ölelhetem meg, amikor szeretném, nem mondhatom többé: Szeretlek Mama!
Mi lenne jobb ...? Ki tudhatja? ... Nem merészelnék tanácsolni, pedig megéltem.
TörlésMondhatod! Mondom én is, leginkább belül, nem kell ahhoz hangos szó. Ha van odaát egy másik világ, akkor a ki nem mondott szó is áthallatszik.
Bár biztos lehetnék benne, hogy van, de sajnos ebben eléggé kishitű vagyok. Talán ez segít a legtöbbet, a belül beszélgetés, még ha válasz már nincs, akkor is.
TörlésMegyek a temetőbe, amikor csak lehet, de egyenlőre még azt sem fogadtam el, hogy ott van.
Köszönöm!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésLám neked is volt egy mély korszakod, hűen adtad vissza
VálaszTörlés