Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2014. november 20., csütörtök

Szeretlek Mama!



Szeretlek Mama!

Emlékszel, amikor először mentél kórházba, s búcsúztunk az autó üvegablakán át, kívülről az én tenyerem, belülről a Tiéd.  Megszorult könnyek a szemünk sarkában, nem mertünk sírni, ne lássa bánatunkat a másik. Megszakadt a szívem Mama, s mindebből egy meglepetés született anyák napjára Neked, amit a Kossuth rádióban hallgathattál a kórházban, sok más édesanyával együtt.

Azóta hányszor hagytál már így magamra, számát sem tudom. Küzdünk, újra, és újra, s ez a harc annyi mindent kitöröl az életünkből, pótolhatatlan veszteségeket okozva.

Valahányszor elmész, elvisznek, mindig az jut az eszembe, hogy mennyi mindent csinálhattunk volna helyette együtt, mennyi mindennek másként kellett volna lennie. Mindig toljuk a napokat, egyik kórházi időszaktól a másikig, egyik kezelés sorozattól a következőig, és próbálunk csodát tenni. Csodát, mert valósággal annak kell történnie, hogy vissza gyere abból az állapotból, amibe a betegséged sodor.

Suttogva imádkozol, amiből annyit hallok, hogy időnként megszisszennek, az „s”, és „sz” betűk, s ha Rád nézek, látom mozog a szád, és két apró kezed egymásba kulcsolódik. Már majdnem mindegy, hogy süt a nap, vagy sem, hiszen óriási erőfeszítés kell ahhoz, hogy a járókerettel megtegyél néhány lépést: nincs levegő, elfogy, a vérből, nem jön az utánpótlás.

Tudom, erőszakos az én szeretetem Mama!

Foggal, körömmel szorítalak erre a világra, és sohasem gondolok arra, milyen árat fizethetsz ezért. Nem tudom mi, és hol fáj a legjobban, csak sürgetném, minél gyorsabban múljon el, és visszakaphassam az én örökmozgó, mosolygós édesanyámat, de ez azt hiszem, már nem történik meg soha.

Évek óta sokat alszol, szinte ki sem látszol a takaró alól, én meg föléd állok, és próbálom felfedezni, hogy vajon lélegzel-e még? Attól félek, elvisz az álom: pedig titkon pontosan erre vágyom, ha eljön az idő, akkor így történjen meg, ne okozzon Neked szenvedést. Mégis újra, és újra elfog az öröm, amikor végre felébredsz, pedig tudom, szinte biztos, hogy az a nap is hoz valami kínt.

Nem tudom, hogy mikor örültünk utoljára gondtalan, félelmek nélkül, bárminek. Mindenre rátelepszik ez az érzés, apró méregpöttyöket ejtve, a remény, a pillanatnyi boldogság gyorsan illanó köpenyén.

Olyan távoliak az emlékeink, már régóta elűzi mellőlünk sötét homályával a bizonytalan jelen. Ülünk egy szürke sarokban rettegve, mint két kisegér, vajon mit hoz a következő óra, nap, és nem is nagyon merünk ennél tovább menni.

Olyanok vagyunk, mint két megfáradt paraszt a szántóföld végén, amikor végig kapált egy hosszú sort, azon gondolkodunk, hogy lesz-e erőnk a következőn visszamenni. Azután nekivágunk, mert ebben van a biztosnak tűnő holnapunk, és lassan minden napot úgy élünk meg, mint a karácsonyi meglepetést a fa alatt. Sohasem gondolkodtam még azon, hogy mi lesz velem nélküled.

Szeretlek Mama!

Évenként, havonként, naponként, percenként ismétlem magamban: csak még ezt az egyet!  

Apám halálának éjszakáján olyan közel voltunk egymáshoz, mint még soha, miközben néztelek, a szívemben éreztelek igazán. Tetted, amit kell, minden fájdalom ellenére okosan, megfontoltan, miközben szavak nélkül irányítottál engem is. Mintha velem együtt négy kezed, négy lábad, és két szíved lett volna. Akkor értettem meg, nélküled semmi lennék, úgy elsodort volna a kétségbeesés, mint egy száraz falevelet a vihar.

Hányszor volt már olyan csend Mama, hogy a hópehely is koppanva ért földet? Hallgattál Te, és én is, mert mit is mondhattam volna még Neked, hogy egyikünkbe se férkőzhessen a félelem? Elmész, visznek, bárhogyan próbálunk ellene védekezni, örökké annak a harmadiknak lesz igaza, aki, vagy ami, felemészti a véred. Ilyenkor egyre nehezebbek az elválások, már nem találunk fogást a sírás kényszerén, bármennyire próbálunk igyekezni. Mint egy apró csomag ülsz a tolószékben, s míg a mentősök kitolnak, odaszólsz az érted, miattad izguló Cukinak: „szervusz kiskutyám”.

Én nem vagyok hős Mama!

Harcolni sem tudok igazán, agyon nyomnak a súlyos hétköznapok, néha úgy nyüszítek alattuk, mint fázós kiskutya a hóban. Folyton megbotlom, elesek, aztán újra felállok, mert itt vagy Te, s ha bírom a pofonokat, ha nem, nekem kell eléd tennem a remények könyvét. Olvass Mama, ha kell csukott szemmel, csak úgy a szíveddel csendesen, mert kell még egy nap, vagy kettő, három…




 



9 megjegyzés:

  1. Elolvastam ... s még egyszer ... s szó bennragadt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, mit is mondhatnék még...

      Törlés
  2. Ezek azok a felülről jövő igék...

    VálaszTörlés
  3. ...és ma egy hónap elteltével újra kórházba került. köszönöm, hogy itt jártál.

    VálaszTörlés
  4. Zsuzsám...gondolatban veled vagyok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagy szükségem is van rá. Most jöttem a kórházból, kapja a vért, de sajnos erre is egyre kevésbé befogadóképes a szervezete. Puszi Erzsikém.

      Törlés
  5. Hello I'am Chris From France!!
    this is not a "spam"
    You Have A Wonderful Blog Which I Consider To Be Registered In International Blog Dictionary. You Will Represent Your Country
    Please Visit The Following Link And Comment Your Blog Name
    Blog Url
    Location Of Your Country Operating In Comment Session Which Will Be Added In Your Country List
    On the right side, in the "green list", you will find all the countries and if you click them, you will find the names of blogs from that Country.
    Imperative to follow our blog to validate your registration.Thank you for your understanding
    http://world-directory-sweetmelody.blogspot.com/
    Happy Blogging
    ****************

    VálaszTörlés