Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2012. december 18., kedd

Boldog karácsonyt édesapám...



  A férfi magába roskadva, lehajtott fejjel ült a vonat egyik fülkéjében. Egyedül volt. Ünnep reggelén nem sokan kelnek útra - talán csak azok, akiknek valahol nem jutott már hely. Egy házban, egy ágyban, egy szívben.
Úgy érezte, minden tagja ólomból van, ő maga is olyan nehéz, mint bánat, amely a lelkét nyomta. Pillanatnyilag nem látott kiutat, de nem is nagyon gondolkodott még ezen. Az állomáson jegyet váltott a tanyához legközelebbi vasúti megállóhoz - onnan majd gyalog megy.
A vonat meg - megállt, ahol kellett, azután folytatta útját. Valahol félúton a jegyvizsgáló kilyukasztotta a vonatjegyet, ő pedig ült tovább, ugyanúgy, mint addig.
Amikor megérkezett, éppen szállingózni kezdett a hó. Szép nagy pelyhekben, hamarosan is betakart mindent. Szemétkupacokat, rozzant háztetőket, hibás utakat,  egyenletesen tiszta fehérré lett a táj. Felhajtotta kabátgallérját, kicsit gyorsított a lépésein. A tanyáig még egy óra, az utat jól ismerte.  Nyáron árnyékot adó fák szegélyezték, most a csupasz ágak, mint segélykérő karok nyúltak az ég felé. Azután buja akácos következett, gondozatlan, vágatlan, azok között már csak keskeny, embernyi út maradt.
Végül meglátta a kis tanyát, a fenyők között. Kéményén halvány füst gomolygott  felfelé, hogy aztán elterüljön, és belevesszen a végtelenbe. Léptei hallatán négy kutya is futásnak eredt. Arra gondolt, a nevüket sem tudja, de valahogy majd csak megfékezi őket, ha közelebb érnek. Az ebek csapta zajra, megjelent az ajtóban az apja, és visszaparancsolta őket.
Rövidlátó szeme elé emelte kezét, úgy kémlelt a távolba, mint nyáron, ha süt a nap. Végül felismerte a fiát. Bevárta, míg odaér, míg lehajol hozzá, átöleli a vállát, és köszönti:
- Adj’ Isten édesapám. Boldog Karácsonyt!
- Neked is fiam, kerülj beljebb.
- Hogy van édesapám? – kérdezte a férfi, amíg beértek a melegbe, levette kabátját, majd kivitte egy percre lerázni róla a havat. Az öreg csendesen figyelte fiát, elodázva a kérdésre adandó választ, mert látta annak testtartásából, hogy valami nagyon nincs rendben. Odalépett a kopott konyhaszekrényhez, kis lapos üveget vett ki belőle, meg két poharat. Kihúzta a széket, majd odaszólt:
- Üljük le fiam - töltött a poharakba. Figyelte, amint az egyből lehajtja, miközben ő csak beleérintette nyelvét a sajátjába.
- Itteni gyümölcs, Lenkéék főzették ki az övékkel, néhanapján belekóstolok - mondta. Hátradőlt a széken, két kezét a térdére tette, majd egyenesen a fia szemébe nézve, megkérdezte:
- Mi baj van Sanyi?
A férfi ránézett. Hirtelen nagyon megsajnálta az apját, amint ott ült, megtöpörödve a széken, majdnem rémületnek tűnő aggodalommal a szemében. Fél - gondolta, attól, amit vár. Attól, hogy nem tud segíteni, hogy most az egyszer talán nem húzhatja ki a bajból gyerekét. Szeretné már hallani -, meg nem is -  hiszen a kettő között van némi idő. Addig nem történik semmi.
Több már egy évnél is, hogy az öreg egyedül él, mégis olyan rend és tisztaság van mindenütt, mint amíg az anyja élt. A ruhája is tiszta. Minden úgy van, ahogy akkor volt. Valószínű Lenke segít neki, a szomszéd tanyáról - mindig jóban voltak. Az ő szülei sem élnek már, rá és férjére maradt gazdaság. Nem nagy terület, de jó a föld, megélnek valahogy. Gyerek nincs - talán szerencse, mert innen csak elmenni szoktak. Aki marad, az valóban becsüli ezt az életformát, megtalálja benne, amiért erre a világra született.
Az apja lehajtotta a fejét, nem kérdezett újra. Ő pedig tudta, hogy most már mondania kellene valamit.
- Itt maradnék édesapám, ha megengedi.
- Meddig fiam? - nézett fel az öreg.
- Örökre édesapám, az egész életemre.
- Az jó, fiam – válaszolta az öreg, és nagyot sóhajtott. Tudta, hogy lehet még más is, de bármi az, nem végzetes baj, ha itt marad. Nem keresi a rendőrség, nem lopott, nem verekedett, nem ölt embert. Talán nem csalt, és nem hazudott, legalábbis nagyot nem. Ami most bántja, majd elmúlik. Egyszer biztosan elmúlik.
Addig meg itt van ő, és  a tanya. A jó levegő, az állatok, meg a föld. Az a kicsi, ami még az övéké maradt.
Sápadt a gyerek, de itt majd megjön a színe, meg a kedve is. Ha akarja, muszáj lesz akarnia, hiszen még fiatal. Majd megtanulja tőle, hogy az életet becsülni kell. Akkor is, ha „összeér a föld az éggel”, és senki sem marad, csak az ember, egymagában. Ha se asszony, se gyerek, ha senki sincs már, akibe kapaszkodni lehetne. Akkor itt a világ egy apró zuga, ez a tanya, ahol született. Elég egy szalmaszálnak, mert nem lesz másik élet. Soha többé, ezt kell megbecsülni. "Valamivégre" mégis csak ide születtünk a földre, embernek, akkor meg úgy is kell élni. Bennünket szolgál minden más élőlény, nekünk csak akkor parancsolhatnak, ha hagyjuk, és csak az, akinek megengedjük.
 Eddig jutott a ki nem mondott bölcselkedésben, majd töltött még egy pohárral a fiának, és kezébe adta.
- Ne hajtsd le egyszerre fiam, élvezd az ízét, aztán eszünk valamit.
A férfi megnyugodott. Már nem érezte nehéznek magát, és ebben segített apja jó gyümölcsből készült pálinkája is. Leginkább azonban az, hogy az öreg nem kérdezett többet. Tudta, mire gondol, hiszen jól ismerte az apját. Régen sokat vitáztak, mindketten makacsul kitartva a maguk igaza mellett, de itt az Isten háta mögött, csak az apja igaza tudott megélni. Kemény, de biztonságot adó élet volt ez mindig.
Végül nem is kell újra kezdenie, csak folytatni ott, ahol régen abbahagyta. Talán nem rosszabb ez a világ a másiknál, csak igénytelenebb, de ettől meg jobban látszik az, amit másként soha nem vennénk észre.
- Na, hol az az étel édesapám, majd én ide készítem, - állt fel az asztaltól.
- Eredj csak fiam, nézz körül a csendes fehér tájon, szippants párat a tiszta levegőből. Köszöntsd meg a vidéket, s mire visszajössz, már asztalon étel.
Kiment. Elállt a hóesés, tiszta, fehér csend húzódott végig a tájon. A kutyák a lábához simulva szimatolgatták. Lehajolt, gombócot gyúrt a hóból, és jó messzire hajította. Azok meg eliramodtak utána. Fenyő íze volt a levegőnek, a szájában érezte, amikor elindult vissza a házba.




9 megjegyzés:

  1. Rendszerint a Te blogodat hagyom utolsónak este lefekvés előtt, jó szépet, akár kicsit szomorút, de szépet olvasni, ez a mai szép álmokat igét, köszönet érte Zsuzsanna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Rózsa! Ennél kedvesebb, szebb elismerést, aligha kívánhatnék magamnak. Én köszönöm, hogy olvastad!

      Törlés
    2. Nos hát ... én nem szoktam utoljára hagyni -bár most úgy esett- de minden egyébben csatlakozom Rózsához. :))

      Törlés
    3. Semmi gond, én így is nagyon örülök neked. Köszönöm, hogy olvastál.

      Törlés
  2. Hello friend Susanna. Történetek a karácsony mindig szívesen látjuk. Azzal a szándékkal, egy csodálatos karácsonyi neked és az egész család számára. kisses

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zsuzsanna, köszönöm e csodás történetet... Még a szívem is belesajdult.
    Legyen boldog karácsonyotok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Róza! Örülök a látogatásodnak!

      Törlés
  4. Köszönöm a csodálatos ajándék
    Karácsony 2012 és Újév 2013.
    A diavetítés.

    http://tebtebinfea.blogspot.fr/

    Jó napot kívánok.
    TEB.

    VálaszTörlés