A dzsungel, fák ágai között
Nem világít a Hold sem.
Nincs visszaút, ha túl nehéz
Már a sár, melyet az ember
A másikra dobál, s helye sincs
Mosolynak arcokon.
Nincs visszaút, mert mankó
Sem támogat, és sántít, biceg
Már minden gondolat: a van,
A volt és az eljövendő.
Nincs visszaút, s ha volna is,
Csak kétfelé vezet, háttal
Egymásnak, szemekbe nézni
Puszta képzelet.
( A fotó az internetről, szerzője számomra ismeretlen).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése