A hely ahol élek.
Ha életem során bárhol, és bármikor megkérdezték tőlem, honnan jöttem, mindig azt válaszoltam: Selypről. Mindenki azonnal rávágta: ahol a cukorgyár van. Büszke voltam erre, hiszen a nagyszüleimtől kezdve, minden hozzátartozóm dolgozott ott. Volt több gyár, üzem, de a meghatározó szerepet a cukorgyár töltötte be. Minden, ami szép, és jó volt hozzá kötődött hosszú évekig. Színjátszók, néptáncosok, jól felszerelt klubb a fiataloknak, ahol esténként elszórakoztatták egymást. Bálok, különböző alkalmakon, sport, tenisz, és futball, egy időben még kézilabdázással is kísérleteztünk. Volt a gyárnak tava, ahol családostól lehetett pihenni, s lehetett gyárat látogatni mindenkinek a gyerekeivel, ahol kedves, mosolygós dolgozók kínáltak bennünket, süveg, kocka, és valami átlátszó cukorral, aminek már nem emlékszem a nevére. A nyugdíjasoknak minden évben találkozót rendeztek, és a gyár megajándékozta őket. És ott volt a Ruby, egy ikonikus szórakozóhely, mindenki kedvence. Biztosan van olyan, amit kihagytam, mert már csak az emlékek maradtak. A cukorgyárat eladták, széthordták, ma már egy meghatározhatatlan romhalmaz. A tavat elkerítették, a helyiek a kerítésen kívül rekedtek, a horgászokkal együtt. S ha mindez még nem lett volna elég, itt maradtak a volt cementgyár romjai is az azbeszt hulladékkal. Elcsendesült körülöttünk a világ, lassan mi is az enyészet részei lettünk. Várunk, hátha megszólal egyszer valaki: Ébresztő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése