Csak a legutóbbi példa: egy néni nyolcvanon felül, vastag lánccal kötötte ki a macskáját, a kutyaólhoz, majd kiderült, hogy még egy van a házban, dobozban bolháktól hemzsegve, a halálán. A néni elmondása szerint, csak beteg, pihennie kell. Ki tudja hány nap telt el így, míg végre valaki elindította a folyamatot, a cicák megszabadultak, de az egyik nem élte túl. Jött a végtelen sok komment, különböző oldalakon, ahogy szokás fotelből, számítógép elől. Legtöbbje telve embergyűlölettel, (amit néha tolerálok, mert van oka), de egy nagyon idős embert, akit nem láttak soha, akiről nem tudnak semmit, nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetni, az nálam már kiveri a biztosítékot.
Akik napokon át látták a láncra vert cicát, nem gondoltak arra, hogy aki ilyet tesz, annál már valami nincs rendben a nyakán felül? Főként, ha idős, ha egyedül van? Nem szól arról a fáma, hogy mi volt a házban, mi lehetett, ha a cica minden vérét kiszívták a bolhák? Nem tudom ki a néni, mit tett egész életében, hogy végül magára maradt, és odáig jutott, hogy összekeverte a cicát, a kutyával. Nem tudom, hányan haragszanak rá, és mennyien szeretik, vagy szerették? Csak egyet tudok biztosan: manapság nagyon sok ember él így, elhagyottan, boldogtalanul, ha úgy tetszik az út szélén. Mint az állatok, akiket megunnak, kidobnak, „ott felejtenek”. (Szándékosan írtam „akiket”, mert sok állat megérdemli). Bolhásan, mocsokban, fázva, talán éhezve is. Nincs könyörület, időnként annyi sem, mint a kóborló állatokkal szemben. Emennek mellettük, csukott szemmel, bezárt szívvel, lélekkel. Az ember, társas lény nem magányra született, mindenkinek szüksége van egy kis figyelemre, pár jó szóra, némi törődésre különösen, ha idős. Bármilyen volt is az addigi élete. Van, akinek nem bocsájtunk meg soha, de bármilyen is volt, mindenkinek járna még egy esély. (Kivéve azokat, akik szörnyű bűntetteket követnek el, arra megbocsájtást, csak a Jóistentől kaphatnak.)
Néha elgondolkodom: hogyan jutottunk odáig, hogy képesek vagyunk így gyűlölni egymást? Hogyan jutottunk odáig, hogy szinte élvezetből kínzunk állatokat, embereket válogatás nélkül, mindegy csak védekezés képtelen legyen. Hová vezet ez az út, lesz-e valaha aki kiteszi a stop táblát? És lesznek-e, akik megállnak előtte?
Tévedés ne essék, ő az enyém. Csak illusztráció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése