Csuli (életem első kutyája)

Az öregember komótos megfontoltsággal teregette le a kopott kockás plédet a fűre az udvarban. Miután elkészült vele, rátett egy füles kosarat, amelyből egy egészen kicsi kutyát varázsolt elő. Gyengéden megsimogatta, kérges kicsit már ügyetlen kezével, mielőtt lerakta a plédre. Azután becsoszogott az unokája feleségéhez a konyhába, és megkérdezte:

- Gizella, megmelegítetted a tejet?

- Meg, papa mindjárt betöltöm az üvegbe. Az öreg álldogált kicsit, megvárta, amíg a fiatalasszony a kezébe adja a cumisüveget. Azután kiment az udvarra, leült a plédre, az ölébe vette a kiskutyát, és etetni kezdte.

- No, lám, lám, hogy rám maradtál, te kis szerencsétlen, egyél csak, egyél. Meglátod, megnősz hamar, előbb, mint a dédunokám. A kiskutya mohón szopott a cumin át, néha fuldokolni kezdett, ilyenkor az öreg gyengéden megütögette a hátát.

- Nono! Még megfulladsz itt nekem!

 A kis állat lassan jóllakott, el is aludt. Vékony csíkban kezdett a szája mellé csorogni a tej. Az öreg betette a kosárba.

Pár napja nagy szomorúság érte. Hűséges kutyája, a nagy csavargó, egy óvatlan pillanatban kiszökött a kapun. Egyetlen perc volt az egész, és a kutya ott feküdt az autó kerekei alatt, már élettelenül. Az öreg bement, és kivitt egy zsákvászon darabot, arra fektette a kutya testét. Becipelte a kert végére, elővette az ásót, és megásta a gödröt. Gyöngéd mozdulatokkal belecsúsztatta a kutyát, és eltemette. Azután elővette a bicskáját, levágott egy erős ágat a szomszéd kertje végében a fűzfáról. Leszúrta a kutya fejénél.

- Ha megered, mindig tudni fogják, hogy hol vagy, akkor is, ha én már nem leszek. Elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában, pödörintett egyet a bajszán, és elindult vissza az udvarba. Keresett egy formás kiskosarat, kivette az árván maradt csöppnyi ebet az ólból, és beletette. Azóta az ő gondja lett a kis Csuli, mert így nevezte el.

Miután a kiskutya jóllakottan szundikált, az öreg beballagott a pipájáért. Jó hosszúszárú, rézfedelű pipa volt, nem vált volna meg tőle egyetlen percre sem. Kitisztogatta, majd jól megtömte dohánnyal, azután lassan pöfékelve, meggyújtotta. Ültében, elnehezült a szemhéja, hát lecsukta kicsit, és a pipával a szájában, szundított pár percet. Olyannyira hozzátartozott ez a füstölő alkalmatosság, hogy esténként, amikor lefeküdt, gondosan kitisztogatva a szája sarkába igazította, és úgy aludt el.

Gügyögésre ébredt, kicsi dédunokája vígan hadonászott apró kezeivel, ügyetlenül csapkodva a levegőt. Tetszett neki a napfény és az élet.

- No, hát idevarázsoltak téged is, kis februári liliom - hajolt fölé, - odabenn sosincs ilyen jó kedved! Máris fognád a napot, meg a kék eget, de ha felnősz, ezt is megteheted. Ha akarod, te megteheted. Meglásd, így is lesz, én az öregapád mondom ezt neked!

Mutatóujjával gyengéden simogatta a pici kezet, majd felemelte a kislányt, rövid ideig ott tartotta az ölében, úgy gyönyörködött benne. A kicsi a dédnagyanyja nevét kapta a keresztségben, Zsuzsanna lett.

 - Itt szabadság neked, mászkálj kedvedre, mozogjál, erősödj! – tette le végül, gyönyörködve nézte, ahogy a pici lány forog, csúszik, mászik a kockás takarón, csak arra ügyelt, hogy le ne kerüljön róla. Látta, amint az apró kéz, megragadja a kiskutya kosarát, és a nagy kapaszkodásban félreborítja. A következő percben kihuppant belőle, a békésen szundikáló kövér kiskutya. Ijedten vinnyogni kezdett, de az öreg keze, hamar megnyugtatta.

- Ismerkedjetek csak, - tolta egymáshoz közelebb a két kis esetlent. – Ha jól számítok, még jó barátok lesztek. Jövőre, mire a neved napján megszólal a pacsirta kinn a mezőn, már egymás mellett ballagtok, én meg szép lassan utánatok. Ha még megérem.

Elgondolkodva nézett maga elé.

Igaza lett az öregapámnak, én magam szabad ember lettem, hiszen már tőle is azt kaptam, ott a kockás pléden. Megfogtam a napot is, meg a kék eget, sokszor a lelkemmel, elértem odáig.  A kutya meg jó barátom lett, akkoriban a legjobb, és így ment ez 17 éven át, amikor is elment a dédnagyapám után, az örök vadászmezőkre. Egy februári napon éppen, hogy megszólaltak a pacsirták, odakinn a réten. És abban is igaza volt, hogy már ebben a hónapban is van Liliom, hiszem magam is az vagyok, a nevem jelentése kapcsán.  A történetet pedig Gizellával meséltettem el legalább százszor, aki az én édesanyám volt.

(A kép illusztráció, egy orosz fotóstól kölcsönöztem, de kb. így nézett ki, talán kicsit vörösebb színben).