Berci soha nem tudott leásni a gyökerekig, mert azok egyszerűen nem voltak. Valakinek, valamikor, valamiért nem kellett. Már ezt sem értette. Erre nem volt magyarázat, legalábbis elfogadható. Kisgyermek emlékeiben ott voltak a nők, akik megpróbálták pótolni az anyját. Vagy úgy tettek, mintha azt akarnák. Házaspárok, akik felmérték a választékot, kit lehet elvinni, sajátjukká nevelni. Ő nem volt sem kedves, sem szép. Valahogy mindig ott maradt.
Később már ott is akart maradni. Ha kérdezték, csak állt bambán, és megpróbálta a nyálát csorgatni oldalt a szája szélénél. Egyszer hallotta, amint egy nő megkérdezi a nevelőjét: - Normális egyáltalán ez a gyerek? Persze, hogy az volt, de menynyire! Később már ki sem vitték bemutatni - „a Berci marad” -, felesleges lett volna égetni magukat vele. Eleinte azt bizonygatta magának, hogy őt nem érdekli az anyja, bárki is legyen. Később villanyoltás után bebújt a takaró alá, és elsuttogta a szót: „anya, anyukám”. Figyelte a szívét, vajon mit szól hozzá. Kisebb remegést érzett magában, valami furcsa idegen érzést, amiről azt gondolta, talán ilyen lehet a szeretet. Az apa szóra nemigen állt rá a szája, még gyakorlásképpen sem, mert csöppet sem tetszett neki az a pár férfi, aki látogatóként megjelent az intézetben, az anyák mellett. Ha közelebb került hozzájuk, érezte, hogy büdösek, hiába rajtuk a mosott, bár kicsit gyűrött ruha. Bagószagúak, mint a nagyobb fiúk, akik dohányozni szoktak a vécében. Meg még valami furcsa szag áradt róluk, és majdnem olyan bambán is néztek, mint ő szokott, csak épp a nyálukat nem csorgatták. Az anyák olykor eléjük lökdösték a gyereküket, hogy csókolják meg. Na, ebből sem kért volna soha. Bercinek nagy fülei voltak, és kicsit furcsán álltak a szemei, mintha nem tanultak volna meg egyszerre mozogni. Kövér is volt, pedig igazán nem evett sokat. Eleinte csúfolták a nagyobbak, mivel azonban ő elhallgatta a dolgot, nem sírt, nem dühöngött -, békén hagyták. Néha el is verték, de később már ez sem fordult elő. Berci nem tudta, mit jelent, ha szeretnek valakit, és azt sem igazán, milyen lenne, ha ő szeretne. Igaz, minden évben egyszer összegyűltek a fenyőfa alatt, de nem értette, hogy mitől kellene azon az egy napon jobban szeretniük egymást, mint bármelyik másikon. Kíváncsi volt rá, miért könnyezik pont akkor minden ott levő nő szeme, ha máskor meg ugyanazok a szemek elnéznek mellette. Azt viszont már megtapasztalta, hogy milyen a verés, és milyen, ha senki nem törődik igazán az ember gyerekével. Azt is átgondolta már, hogy ez nem jó érzés, de fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az igazán jó, mondjuk az öröm - úgy szívből. Azt sem nagyon értette, hogy tulajdonképpen ki is az „állam”, aki állítólag őt gondozza, és akinek olyan hálásnak kellene lennie. Azt meg végképpen nem tudta, hogy mi is lehet a hála. Most meg azt mondják itt neki, hogyha az ember meg akarja tudni, hogy valójában kicsoda, akkor le kell ásni a gyökerekig. Mi van abban ásogatni való, hogy ő Berci, bővebben meg Karácsony Berci, merthogy akkora már ki kellett hozni a kórházból, ahol szépen ott „felejtette” az anyja. Legalábbis is mondják, de miért is hazudnának pont ebben? Egyébként sem kereste őt még itt soha senki. Most az a bajuk, hogy nem beszél. Hát ő nem is fog, legalábbis még egy ideig. Minek? Amíg beszélt, senki sem figyelt rá, most meg mindenki kíváncsian méregeti, azt bizonygatják, hogy bánatában megkukult. Azt azért érezte, hogy ezzel nem lehet sokáig eljátszogatni, mert még azt fogják hinni, hogy tényleg „gügye” lett, annak pedig következményei vannak. Hallott már ilyet. Viszont egy darabig feltétlen jó lesz, legalábbis addig, míg rá nem találnak azokra a bizonyos „gyökerekre”, amik ugye mindenkinek vannak. Egy darabig jó lesz így, mert most azután törődnek vele. Jönnek a nevelők látogatni, meg a többi gyerek, még hoznak is mindig valami finomságot. Az orvosok kedvesek, meg a nővérek is. Ha ilyen a szeretet, akkor az jó érzés, annyi szent. Az is igaz, hogy amilyen ügyes ez a doktornő, nem sokáig tarthat neki megtalálni, amit keres. Ő azért rajta lesz, hogy ne menjen túl gyorsan. Azután meg majdcsak lesz valahogy.
Berci remélte, hogy hamar fel fog nőni, de szentül elhatározta, hogy ő bizony sohasem lesz gyűrött, bagószagú ember. Később meg, ha egyszer gyereke lesz, és az asszonynak kedve támadna ottfelejteni a kórházban, hát úgy elveri, mint őt párszor a nagyobbak az intézetben. És ha ezt jelenti a „gyökerek”, akkor az ő gyerekének már nem kell keresgélni.
