Majd visszatérsz

Majd visszatérsz, ha máshol

Már nem találsz helyet, ha

Nem lesz szívedben semmi

Más, mint magány és hideg.

Majd visszatérsz, ha nem lelsz

Sehol egyetlen zugra, melyben

Elbújva barátod vár téged, ki

Történjék bármi, őszintén beszél.

Majd visszatérsz, ha elveszted

Hazád, és házad a már szabad

Világban, és nem mersz hinni

Soha senki másban, ha idegen.

Majd visszatérsz, ha egyszer

Megérzed, vagy már biztosan

Tudod, ahol egy maroknyi föld

Felhevíti szíved: ott az otthonod.

Egy napon megnyíltak a határok, alig van ország, ahová ne utazhatnánk útlevél nélkül. Gondolunk egyet, aztán indulunk a nagyvilágba, dolgozni, üdülni, megcsodálni a sohasem látottat. Lassan eljutunk odáig, hogy haragszunk szülőföldünkre a politikusaink, vezetőink miatt, pedig arról, ami itt történik, nem az anyaföld tehet. Nem az ország, ahová születtünk, hiszen dajkálta ölében őseinket, próbál vigasztalni szépségével, hűségével, mert „Ő” nem mozdul. Itt van, és itt lesz, (hacsak valami nagy katasztrófa nem történik), ahol Árpád fejedelem megtalálta, olyan szépnek, és biztonságosnak vélte, ahol minden leszármazottja boldogan élhet.

Ez a versem a haza szeretetéről fogalmazódott meg bennem. Tudom, vannak akik előttem ezt már sokkal szebben leírták, de beállok én szívesen a sor végére is, csak többen lehessünk.