Menj Lilikém...

Menj Lilikém, és vissza se nézz erre mocskos világra, ahol sem embernek, sem állatnak nincs méltó halál. Most már elengedlek téged, mert belátom hiába minden küzdelem, és még fájdalmat is okozok neked.

A tüdőgyulladást még legyűrtük, de ott van a korod, és még valami, amiért nem akarsz enni. Egy hónapja próbállak táplálni, kitaláltam már mindent, hogy egy kevés ételt jutassak a gyomrodba, de most már odáig jutottunk, hogy elfordítod a fejed, és le sem nyalod, ami a szád szélén marad. Már inni sem iszol, időnként sem: vagy nem tudsz, vagy nem akarsz.

Igazad van: elég volt! Elég volt ebből a nyomorúságos életből, ahol lassan drágább az állat eledel, mint az emberi étel. Ahol egy városnak titulált helyen nincs egy tisztességes állatorvos, akihez bizalommal lehetne fordulni, ha baj van. El kell utazni kilométerekre egy másik városba segítségért.

Elengedlek téged: menj! Ott talán jobb dolgok várnak rád, még akkor is, ha én nagyon szerettelek. Tizenhárom év még nem sok, ettől maradhattál volna, azt hiszem. Hogy mégis miért nem lehet, talán a jó Isten sem tudja.

Én is csak azt tudom, hogy nagyon sok örömem volt benned. Hányszor ültél az ölemben szelíden, a téged simogató tenyeremen át belém költözött valami megmagyarázhatatlan nyugalom. Nem azt mondom, hogy nem lett volna, aki pár jó szóval helyre tudott volna tenni, ha baj volt, de az emberek néha nem tudnak hallgatni. Többnyire akkor kezdenek el beszélni, amikor jól esne a csend, de ezzel sincs semmi baj, hiszen mi ilyenek vagyunk. Ti meg mások, - szerencsére, ki tudjuk egészíteni egymást. Együtt vagyunk egy, az ember, a kutya hűség, meg a cica szelídség. Tanítjuk egymást egy életen át, mindenki adja magából a legjobbat.

Fáj a szívem érted, ennyi év után nehéz az elválás. Rettenetes látni, amint nap, mint nap kisebb leszel, és ahogy simogatlak, külön érzem minden csigolyád. Ha szólítalak, csak megbillented a farkad végét, jeléül annak, hogy hallasz, de nem nagyon tudsz már mit kezdeni velem. Különösen szép zöld szemed már bebarnult, és egyre kisebb a rés, amin még látod a környezeted. Talán haragszol is rám, amiért folyton etetnélek, itatnálak, de annyi erőd sincs, hogy nyávogással tiltakozz.

Egy hete elbúcsúztál a naptól is, szépen sütött, te meg felmásztál valahogy a szomszéd ól legtetejére. Amikor délután belenéztem a kosaradba, üres volt. Kétségbeesetten kerestelek, és már majdnem sötét volt, amikor végre megláttalak. Felmásztam érted, és vittelek a biztonságos melegbe. Egyik kezemben te, a másikkal meg próbáltam megkapaszkodni a rozoga tetőn, (még jó, hogy nem látott meg senki), mert azt hiszem Lilikém kevés az ilyen bolond ember.

Te viszont biztosan tudod, hogy az efféle „eszehagyottak” tudnak csak igazán jók lenni. Az emberek sokszor még egymáshoz is nagyon rosszak, hát még az állatokhoz. Megígérem neked, hogy én már nem változom meg soha, ilyen maradok akkor is, ha már nem leszel velem. Vigyázok a két lányodra, és őket is éppen így fogom szeretni, ahogy téged. Ahol csak tehetem, el fogom mondani, hogy titeket bántani épp olyan bűn, mint amikor egymást marják az emberek. Persze lesz olyan, aki meg sem hallja, de talán egyre, többen lesznek olyanok is, akik a feltétel nélküli szeretetért, legalább nem kínoznak meg titeket. Ha egyszer odakerültök valaki mellé, az gondoskodik rólatok, hiszen teljes egészében ki vagytok szolgáltatva neki. Lehet, hogy valaki nevet majd mindezen, de neked elárulom Lilikém: engem, ez cseppet sem érdekel.

Hát menj Lilikém, nem tudom, hogy megtettem-e érted mindent, amit lehetett, de nagyon igyekeztem. Ne szenvedjünk tovább, sem te, sem én. Biztosan fogok sírni, ha nem látja senki, mert nem lesz könnyű elfelejteni téged. Tudod, egy állat helyett hiába lesz majd másik, az sohasem ugyanolyan. Mint ahogy mi sem vagyunk egyformák.

Csak az óra ketyegését hallani a csendes éjszakában, mutatván, hogy az idő megy tovább, akkor is, ha a következő pillanatban elengedi majd valaki kezét. Emberét, állatét egyformán.

Hányszor búcsúztunk már el ez idő alatt?

Tegnap éjjel biztosan tudtam: ez lesz az utolsó, reggel már nem vársz rám. Így történt, 2012. december 10-t mutatott a naptár. Téged eddig ölelt az élet.

Lilike