Ünnep előtt...

Időnként mi is ízelítőt kapunk a természet hatalmas erejéből, amiből megértjük, hogy van valami, amit sohasem győzhetünk le. Szerencsére kis hazánkban, nincsenek működő vulkánok, nincs cunami, a földrengések is csak unokái lehetnek annak, amit más országokban elviselni kénytelenek.

Árvíz sincs minden évben, bár tartott már bemutatókat az elmúlt időkben arról, hogy mire képes. Máskor viszont a szárazság pusztít, meg a fagy, a gyenge hajtások között.

Viszont egyre több a szélvihar, és egyre félelmetesebb. Tör, zúz, tövestől csavarja ki a fákat, tetőket bont meg, vagy tép le, s ha ilyenkor végigmegyünk az utcán, olyan érzésünk támad, hogy pillanatokon belül felkap, könyörtelenül a falhoz vág, vagy magával ránt, sodor, ameddig kedve tartja. Elképesztő ereje van, a látvány félelmet ültet az ember szívébe. Néha a sivatagihoz hasonló, vörös homokkal terít be mindent, máskor csak egyszerűen forgatja, kavarja a helyi port, mellyel megtelik az ember szája, szeme.

Nézem a kertben a csaknem földig hajló fákat, meg a magasabbakat, melyek csak úgy ringatóznak a földben, szerencsére bírja a gyökerük.

Mi meg keressük az okokat: tudósok bizonygatják, hogy lassan feléljük a földünk összes tartalékát, egész erdőket pusztítunk ki, megtöltjük a levegőt káros melléktermékek tömegével. Mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, mégsem történik semmi. Ezt is tudjuk miért: hatalmas vagyonok vannak, az összeshez képest pár ember kezében, ők pedig ügyesen mozgatják a szálakat.

Rengetegen éheznek a földön, és a számok egyre csak nőnek. Már nem kell messzire menni, itthon is nap, mint nap találkozhatunk a mély szegénységgel, a hihetetlen nyomorral. Aki szerencsés, és úgy kerül rivaldafénybe, annak érkezhet segítség, mások viszont egyenlőtlen küzdelmet folytatnak a megélhetésért a mindennapokkal.

Vannak, akik önmaguk is felelősek azért, hogy ilyen helyzetbe kerülnek, de a többség nem tehet róla. Főként a gyerekek nem, mégis, mintha mindig ők szenvednék meg legjobban a történéseket.

Mit látnak, mit éreznek, mit tanulnak meg ezek a gyerekek? Egy italozó, dohányzó szülő, akkor is megveszi a „mindennapi betevőjét”, ha az egekben lesz az ára. Erre miért nem gondolnak a nagy törvényhozók? Megoldás itt a tiltás, adóemelés?

Milyen felnőtté válhat az a gyerek, aki piszokban, éhezve, fázva nő fel? Ja, hogy akkor már más lesz kormányon, vagy megöregszik az, akinek most cselekednie kellene? Valószínű, ha csak meg nem hal előbb. Remélem azonban lesz annyi esze, hogy nem mutogat majd vissza másokra, hogy nem ő tehet róla.

Mert igenis mindenki tehet róla, itt és most. Mindenki, akinek módjában állna valamit cselekedni, de nem teszi, mert neki nagyon jó így, ahogy van.

Pedig mi minden van, amit még a szélvihar sem tüntethet el nyomtalanul.