Nálam a csend, nálad szikrák
és harsona, mint megbolydult
természet árja villámgömbként
üt rajtam lyukat,
hagy végtelen űrt
szavak hiánya.
Mezítláb futok pocsolyák mentén
elfelejtett nyarak
lezárt utcáin, emlékeim rácsán
fennakadva, ár sodorta
állat tetemek bűze tapad
elfojtott szavakba.
Arcomra idő kubikolt árkokat
elsüllyed benne a lét,
vad szél kapálta rőt hajam
hajdani kalász színét.
Látnál-e szépnek,
mint táncos lábú éjszakákon
vedlő kérgű platánok alatt,
vagy burjánzó gazban
nincsenek jó szavak?
Hallgatok, mint annyiszor,
míg időhúron pengetnek ujjak
pacsirta éneket,
nekem leírt betűkben fogoly a hangom
sír, jajgat, lázad, könyörög,
súlytalan múlás romjai mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése