Ma csillagok karcolnak vérszínt,
ezüstbe súrolt könnyeken,
verejték gyöngyökké hasad a fény,
míg utat szakít magának
a csend közepén.
Lélektől,
lélek mélyig kúszik a sötét,
körötte izzó
világ,
mintha meggyújtották volna a poklok tüzét,
s elvesznél, ha eloltanád.
Lángol, kívül, s belül,
sebeket ejt, míg tovább penderül,
mint a jégkockákba zárt sóhajok,
remegek még kicsit,
mielőtt megfagyok.