Szeretettel köszöntelek a blogomban! Welcome on my blog! Bienvenue sur mon blog! Willkommen auf meinem Blog! Benvenuti sul mio blog! Καλώς ήρθατε στο blog μου! Selamat datang di blog saya!

Az oldalon található minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll.
Bármiféle felhasználása csak a szerzõ elõzetes engedélyével történhet.






2012. június 26., kedd

Mondd


Lennél e barátom, ha elhagyna
minden emberi szó?
Ha feküdnék csendben, izzadtságtól
gyűrött ágyamon, s legyőzné
hangom, a durva fájdalom?
Lennél e a barátom, ha helyettem
csak bánat köszönne rád?
Ha látnád belülről kínok tépnek,
már csak szemeim kérnének téged:
ne engedd a véget, túl közel hozzám!
Lennél e a barátom, ha  hajam
csomókban tépné a sors,
már nem volnék más neked,
mint ostoba gond, sziklák húznák
le szíved, míg könnyeid arcomra érnek?
Keresnéd e bűnöm, a tegnapok között,
míg tenyerem fölött kószálnak ujjaid
kérdőn, bátortalan sután,
míg agyadon átfut: mi lesz ezután?
Lennél e a barátom,
ki bátran mond búcsút nekem,
hogy mindketten higgyük,
találkozunk egyszer, ott túl a kék hegyen?








2012. június 21., csütörtök

Találkozzunk


Ott, hol tündérmeséket sző a nappal,
s könnyű harmatban térdel az érkező hajnal,
az éj álomszárnyakon lebben,
madárdal ébreszt majd minden reggel.
Hol a könnyű szellő arcon simogat,
s aranyból építi házát a felkelő nap.
Hol  a szó, mint ölelő kar,
szelíden békít,  lágyan betakar,
a félelmekből védőhálót sző az értelem,
színes terítő lesz a végtelen.

                                        (festmény olaj)

2012. június 14., csütörtök

Mélyszegénység


Imára kulcsolt kéz, egy vak kisgyerek
kartonpapíron  ül hóban, sárban
csendesen kéreget.
Körötte hangzavar, nevetés, lárma
jönnek – mennek az emberek.
Van aki látja, s van ki úgy tesz
mintha nem, némelyik pénzt dob mellé,
s ő tűrni kénytelen.
Mintha múlt századi regénybe botlanék,
látnám az árvát Móriczét, amint gyertya lángjánál
melegszik éhezve, fázva,
míg a világ elfut mellette, otthagyja magára.

                                  (Festmény, olaj)

2012. június 12., kedd

Egy kavics neked...


Vigyél magaddal ki a végtelenbe
törjön a valóság, mint kiszáradt cserje,
csak az álmunk maradjon szép,
mint egy régi kép,
mely bársonyosan barna,
a hibák szakadások
csak erények rajta.


                                           (Festmény, olaj)

2012. június 8., péntek

Eső


Szipog az éj, mint egy kisgyerek
Könnyeket hullat, esőcseppeket.
Mélán bujkál a Hold odafenn,
Felhők között van, csillag lesen.

Pocsolyákon surran az árnyék
A hajnal is lapulva vár még,
Megdőlt deszkakerítés oldalán
Sóvárog a másnapi fény után.

                                                            ( Festmény olaj)

2012. június 2., szombat

Az a "randa" szúnyog...


Hogy igaz, vagy sohasem történt meg, nem tudni. De beszélik, és azóta is akadnak, akik ilyen - olyan történések kapcsán megszeretik még a szúnyogot is.

- Gyere be öreg, megesznek a szúnyogok! - kiabált le Rozi a kert végére az urának. Mivel nem jött a válasz azonnal úgy, mint szokott, nyugtalanság költözött a szívébe.
- Tán’ baj érte ezt az embert - suttogta maga elé, mielőtt megismételte a kiáltást: - Öreg, merre vagy?
Semmi válasz, csak a békák kuruttyolása hallatszott a kertvégi Tócsás patak partjáról. Rozi szíve egyre hevesebben kalapált, és korához, valamint tömegéhez viszonyítva elég sebesen megindult a hátsó udvaron át, a kertbe. A patak parton ülve aztán megtalálta emberét.
- Pityu, hát mér’ nem válaszolsz? – reccsent rá, amikor odaért mellé. Az megfogta a kezét, és ölébe húzta a háborgó asszonyt.
- Te Rozi, Rozikám, ne ess kétségbe, még éngem látsz – mondta az ember, és még hozzátette, kicsit halkabban: - Megmutatom mingyán, ki az öreg.
- Hászen’ megbolondult kend! - fogta magázóra a dolgot Rozi, mert érezte, hogy ebből itt bizony még lehet valami. A sötétség a nyakukon, meg hát igazából nem is olyan sok itt a szúnyog. A szerelem meg, ha rátör az emberre, nemigen nézi, hogy hol van. Főként meg úgy, ha csak illemből tiltakozik ellene.
Az ura azonban erre már nem is válaszolt.
Később, amikor mindketten elégedetten ballagtak felfelé a házba, a teljes sötétségben Rozi egy szúnyogcsípést érzett meztelen karján. Nem csapta agyon, mert mindketten egyre gondoltak az urával: Csak jó valamire még ez a randa szúnyog is.


                                      (Festmény, olaj)